KERESZTÉNY FILMEK ÚJRATÖLTVE 2021!
MENNYEK HÁBORÚJA
DOBOZNYI HIT
MEGBOCSÁTÁS
Sámson 2018
Gyemeki Hit
Ezért mondhatta Jézus, hogy az ilyeneké az Isten Országa.
Gyerekfilmek
https://filmnet7.com/fn4
Én nem Ő vagyok (2021)
Isten mentsen meg téged, ha csodákat merészelsz tenni.
Hit Teszt
12 lélek története, akik közel vannak ahhoz, hogy megtudják, mit jelent a kereszt.
Imával nyert csaták (2015)
Amikor rádöbbensz, hogy a Sátán ott ólálkodik a közeledben, de te csak most láttod meg a valóságot.
Aztán belelendülsz egy harcba, amit Jézusnak hála, nem lehet elveszíteni.
Ha problémák vannak a házasságodban, mindenképpen nézzed meg.
JIMMY
Ha meglátod a világot Jimmy szemén keresztül, az soha nem lesz többé ugyanaz.
Egy lélekszörfös szíve
ha valami igazán megdöbbentőt akarsz látni, ez a tied
(megtörtént esemény, eredeti szereplőkkel)
John Light, fény a sötétségben
A BIBLIA
Az eddigi legjobb produkció a bibliai történésekről.
A Biblia - 2013 (10 részes)
Az elveszett és megtalált család
A film teljesen ki tudja ábrázolni a keresztények jelenlegi hozzáállását a világ felé. Űrlényekként vagyunk jelen egy olyan világban ahol az emberek épphogy víz felett tudják tartani a fejüket. És pont ez a szituáció adja meg a megfelelő hátteret ahhoz hogy Isten szeretete ki tudjon bontakozni az emberek életében.
A Béke Gyermeke
Hogyan mondod el az evangéliumot kőkorszaki embereknek (kőbaltákkal a kezükben)? Ott, ahol az árulás és a gyilkolás a legnagyobb erény, nem beszélve az emberevésről.
A POKOLI APUKA
A jó és a rossz találkozik, majd a rossz erőszakot tesz a jón, akinek ebből gyermeke lesz. A jó persze nem képes elvetetni egy magzatot, és ez így is van rendjén. Amikor a rossz ezt megtudja, elindul a lejtőn, de legnagyobb rémületére felfelé kezd el zuhanni... Isten felé, aki már tárt karokkal várja. (Kma kommentár)
PERBEN AZ ÖRDÖGGEL
Az ördög a vádlottak padjára kerül, ahol saját csapdájába esik bele.
Szereplők: Bart Bronson, Malcolm McDowell (Clockwork Orange - Gépnarancs), Rebecca St. James...
:
Legyen világosság (2017)
Egy sikeres világhírű ateista élete fenekestől felfordul, mikor egy baleset következtében halálközeli élményt él át, melynek következtében megtér Krisztushoz, újra egyesül elhagyott családjával és élete új célt nyer.
KÁIN DÜHE (nem ajánljuk senkinek!)
Felhívás!
Keresztény művész vagy? Van eladó (vagy kiállítható) alkotásod? (festmény, grafika, fotó, videó...) Küldj egy üzenetet.
Segítsétek elő a keresztény művészetek terjedését világszerte.
Keresztény RPG (szerepjáték) magyarul!
Egy igazi keresztény játékfilm az egy profetikus látás arra a világra, amiben élünk. Hatalma van milliók szívét Isten felé fordítani. Hasonlít egy gyertyafényhez e sötét világban.
Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy akik bemennek, lássák a világosságot. Lk 11,33
Tehát ne lopd meg az embereket a megváltás üzenetétől!
A FILMNET7 sokmillió online filmnézést tett lehetővé a pár év leforgása alatt. A legjobban látogatott filmünk az a MI LENNE HA... című, életeket megváltoztató remekművet eddig több mint 3 millió látogató nézte meg. Erre ha még rászámolnánk a többi fordítást, és azokat a verziókat, amelyek főleg filmklubokban, családi-baráti körökben terjednek, a szám több tíz millió lenne. De lényegében nem a szám számít, hanem az egyén, aki megtalálja élete célját a filmek nézése közben, és ami nem lehet más mint az örök élet, vagyis Krisztus maga.
A keresztény filmipar az olyan mint a Jónás.
Azt mondja neki az Úr, hogy vidd el az üzenetet a szegényeknek (Mt 11:5) és megfáradottaknak.
Erre elindul a Jónásunk az ellenkező irányba, és viszi a gazdagokhoz. Aki fizet, az nézheti alapon.
Csak azokra a nyelvekre fordítják le, ahol pénz is csörög a kasszában, nagy bőséggel.
Magyar, román, török, szerb... még csak nem is hallottak erről eddig.
Nos.... mi vagyunk a bálna. Aki kiöklendezi eléd e nyomorult Jónás urat, az üzenetével együtt.
A FILMNET7
volt az első magyar keresztény filmes portál (2010),
ami magyar feliratozással ellátott filmek tucatjait tudta megjeleníteni az Interneten.
kattints a képre a nagyobb felbontáshoz
2014-ben már 9+ millió látogatónk volt évente. Azóta rengeteg honlap és gyülekezet vette át a stafétabotot, és mára már sokan foglalkoznak feliratozással vagy szinkronizálással. Dicsőség az Úrnak, hiszen a filmek nagyon fontos üzeneteket tartalmaznak mindenki számára. Legyél te is áldott!
KERESZTÉNY FILMEK MAGYARUL!
Ingyenesen nézhető online filmek. Teljes filmek, mozifilmek, játékfilmek, bibliai filmek, rövidfilmek, videó klipek,
Ha támogatni szeretnétek a keresztény filmeket, támogassátok a KMA alapítványt.
A KMA állandóan azon munkálkodik, hogy a nem-hívőket elérje, bárhol is vannak.