Gondolkodj szabadon! | 7. rész - Az özönvíz bizonyítékai



A Biblia nagyon részletes beszámolót nyújt a földi civilizáció eddigi legsúlyosabb globális katasztrófájáról, amit csak egyetlen, nyolctagú család élt túl az egész világon. Hitelt adhatunk Noé történetének, mint olyannak, ami valóban akkor és úgy történt? Valóban az egész földet beborította a víz, vagy ez csak egy mese? Vannak-e tudományos érvek a globális vízözön mellett?
Sorozatunkban világunk és az élet eredetével foglalkozunk. Végsősoron azt kutatjuk, hogy mi, emberek honnan származunk. Még közelebbről, arra keresünk válaszokat, hogy az uralkodó véleménnyel szemben, milyen tudományos érveket tud felmutatni egy kisebbség által képviselt magyarázat: a teremtés paradigma.
A többségi nézet szerint világunk kezdete egy robbanás volt, és az élet roppant hosszú, évmilliárdokat felölelő idő alatt, fokozatosan alakult ki, míg eljutottunk az első ember megjelenéséig.
A kisebbség által képviselt magyarázat szerint - ami a Biblia magyarázata, a teremtés paradigmája - Isten teremtette Földünket, és rajta az életet, sőt magát az első embert is - és ezt hat nap alatt tette, nagyjából 6000 évvel ezelőtt.